Egy schneller a mai napra: a tévékettő megszünteti néhány műsorát.

Van, amiért egyáltalán nem kár. A Szulák Andrea / Liptai Claudia Show a kezdetektől egy úgymond őszinte, de leginkább krokodilkönnyes műsor volt a rózsaszín lányregényekből rég kinőtt, bőgésre viszont bármilyen alibit elfogadó anyukák számára. Az igazság ára egy ORTT-határozatot húzott a tévére, és hihetetlen, de a Mi kérünk elnézést! című produkcióval már az induláskor sikerült mikroszkópi mélység alá ereszkedni.

Akkor mi a baj? Hogy a Beugrónak is benyújtották a bársonykötelet. Ehhez szerintem nem lehet mit hozzáfűzni. A műsorról korábban megírtam a véleményemet, a mostani érzéseimet abból le lehet vezetni. Annyit segítek, hogy egyáltalán nem szalonképesek.

Kedves tévékettő, az egyetlen igényes  - saját gyártású - műsorukra mondták ki most a fájrontot. Szeretettel gratulálok.

FRISSÍTÉS: itt található a csatornának címzett petíció, ha valaki úgy gondolná. Én úgy gondoltam.

A mai Garfield-képsor témája egy igazi hungarikum. Lehet, hogy Jim Davis Budapestre költözött?

Feltételez ugyanis egyfelől autókat, másfelől versenyt. Azaz nem autónak látszó fröccsöntvények versenynek látszó körözgetését, hanem embernek ember, vasnak vas elleni tényleges küzdelmét fedi, ahol a gyorsaság dönt, nem a boxtaktika. A Száguldó Cirkusz egy ideje méltó a nevére.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek mostanában hiányoznak az autóversenyek. Nekik címzem az alábbi, alig 23 és fél perces szösszenetet. Peugeot 504, Renault 5, Porsche, kereklámpás Ladák, százas Skodák, Wartburgok, és persze ezerhármas Daciák (oh yeah!) akcióban egy 1979-es felvételen, amely a Rally of the Danube elnevezésű romániai versenyről készült.

Műértők figyelmébe: a Daciák között meglapul egy R12 Gordini.

Újabb lépést tettünk a rend és fegyelem irányába: a Zéró Tolerancia után itt az Objektív Felelősség, együtt a Nincs Pardon, mint kőkemény kormányunk könyörtelen közlekedési kultúrmissziója.

Elsőre még jól is hangzik. Utopisztikus világot látok magam előtt, ahol az ittas vezetőkre és a streetracinges kisfiúkra a törvény teljes szigorával lesújt a Szerv, ahol az audis minisztert ugyanúgy lekapcsolják, mint a felsősusnyási bácsit a Wartburg Touristban. Ez kell nekem, ide vele. Most, rögtön, azonnal.

A cél tehát ideális. Az eszköz viszont valahogy sántít. És nem is igazán szentesíthető.

Rendszeresen kapjuk az arcunkba a lózungokat, hogy Magyarország jogállam; a föld, ahol a polgárok jogainak érvényesíthetőségét a jog szavatolja, ahol alkotmányos, eljárási, és ki tudja, hányféle garanciák védik érdekeinket másokkal, de leginkább az állammal szemben. Erre való például a büntető- és a szabálysértési eljárási rendszer egyik sarokkövének tekinthető szabály, mely szerint sem büntetőügyben, sem szabálysértéssel kapcsolatban nem lehet elvárni, hogy az ember közeli hozzátartozójára tegyen terhelő vallomást.

Az objektív felelősség éppen ezt a garanciát nullázza le. A jogalkotó hétféle szabálysértés esetében arra kényszerít, hogy felnyomjam azt, aki a kocsimat vezette, persze, csak ha nem akarom, hogy engem vonjanak felelősségre. Akkor is, ha történetesen tényleg hozzátartozóm az elkövető. Formálisan továbbra is ott van a mentesülési szabály, jól is hangzik, csak éppen egy másik rendelkezés elveszi az egész értelmét. Ettől a ponttól pedig a Nagy Jogállami Garancia dísz csupán, semmi több. Az pedig egyenesen abszurd, hogy valakit olyan cselekmény miatt büntessenek, amit el sem követett.

Vajh mi lesz a következő lépés? Megjelenik egy hasonló szabály a büntetőeljárási törvényben is? Ha hozzátartozóm az én konyhakésemmel öl meg valakit, és én nem teszek rá terhelő vallomást, engem fognak emberölésért felelősségre vonni? Az lesz majd a jogállam.

Értem én, mit akarnak, de ez így nem megy. Hogyan hát? Például kapcsolják le az elkövetőt, ott helyben, in flagranti delicto. Vagy készítsenek olyan felvételt, amelyen a páciens arca jól kivehető, majd a nyilván hozzáférhető fényképes adatbázisok valamelyike alapján azonosítsák. Micsoda, hogy az drága lenne? Ez, kérem, nem profitorientált szektor.

Végül pedig ott a plakát: "TE VAGY A FELELŐS!" Mintha csak most tépték volna ki az 1984 illusztrált kiadásából.

Orwell sírva kéri a receptet.

Előrebocsátom, hogy XVI. kerületi lakosként meglehetősen érintett vagyok a BKV paraméterkönyvének járatritkítási ámokfutásában. Ebből következően messzemenőkig egyetértek a cég dolgozóinak tavaszi sztrájkhullámaival: ami az ő oldalukon munkahelyek megszűnését, az a miénken az amúgy is gyér külvárosi tömegközlekedés gyakorlati kinyuvasztását jelenti. Ennek ellenére nem tudom megállni, hogy az imént talált poént ne közöljem:
"Sziasztok, Feri vagyok a Terézvárosból, és a BKV dolgozóinak küldeném Rihannától a Shut Up and Drive című számot. Köszönöm!"

Ismét eljött az év azon jeles napja, amikor betekintést nyerhetünk más szubkultúrák tagjainak vetélkedésébe. Challenge Day, roncsderbi, Főkefe vs. színesfémkereskedők deathmatch, mindez egyszerre, élőben, közvetlenül a lelátóról. Lomtalanítás van, bizony ám.



Utánfutóval felfegyverzett piros zsigulis kommandó felbukkanása esetén frissítéssel jelentkezünk.

Egy kedves kommentelőm a szülinapi Henley-opuszhoz az alábbi megjegyzést fűzte:"Gondolom nem lepődsz meg,ha azt mondom,én ennek a számnak a felújított verzióját szeretem Dj Sammytől."Tényleg nem lepődtem meg, ismerem mind a nótát, mind a hölgy ízlését. A DJ Sammy-féle feldolgozással kapcsolatban pedig már amúgy is régóta motoszkál bennem egy kérdés.

Van az a sora a dalnak, hogy
"my love for you will still be strong
 after the boys of summer have gone"Az eredeti műben ez nem okoz zavart: egy férfi címzi egy nőnek, és kész. Samunál viszont egy nő énekli ugyanezt. Akkor most hogyan értelmezzük?

1. A nő leszbikus, biszex nője pedig éppen egy fiúval van elfoglalva.
2. A nő heteró, ez esetben a pasija van fiúkkal elfoglalva.
3. A nő biszex, aktuális (biszex) partnere fiúkkal van elfoglalva.
4. A nő heteró, a férfi is heteró, előbbi viszont fűvel-fával csalja az amúgy észvesztve imádott utóbbit.

Szóval vagy Samu nem gondolta végig az eredeti szöveg értelmét, és csak a stílushoz kötelező női vokált és tüccöt applikálta, vagy tényleg a trendi megközelítésből kell nekifutni a dolgoknak. Így még talán az utolsó eset a legjobb.

Ez viszont nekem túl modern felfogás.

Évekkel ezelőtt hallottam a rádióban egy dalt. Fogalmam sem volt, hogy ki énekli, mi a címe, egyszerűen nem tudtam hová tenni, viszont már akkor éreztem benne valami hátborzongatót, valami egészen kísértetieset, amitől - nem túlzok - máig libabőrös leszek. Ez pedig gyakran megesik, mert időközben az egyik legnagyobb kedvencemmé érett.

Ez volt az:

The Boys of Summer. Az Eagles egykori énekesének, Don Henleynek 1984-es klasszikusa, a Building the Perfect Beast legelső száma, hozzá pedig Jean-Baptiste Mondino fekete-fehér klipje, ami '85-ben négy kategóriában tarolta az MTV Music Video Awards-ot.

Nagyjából úgy tűnik, hogy hősünk egy elmúlt szerelem roncsai felett mereng az "egyszer úgyis visszakaplak" mottót skandálva. Az utolsó versszakban viszont a következőket halljuk:

A "Deadhead" a Grateful Dead rajongóinak gyűjtőneve volt a hetvenes években, akik minden létező koncertre követték a bandát. Amiről szó van, az az egykori lázadó fiatalok egyezményes jele egy megállapodottságot, jólétet sugárzó verdán. Az elmúlt ifjúság, az álmok feladása, a felnőtté válás csalódottsága süt a szegény középkorú zenész panaszaiból. A többség legalábbis így értelmezi. Én mindenesetre látok benne némi pozitív üzenetet: talán változunk, alapjaiban mégis ugyanazok maradunk, akik voltunk. És akik most vagyunk.

Hogy honnan jutott mindez eszembe? Ebben a percben lettem huszonhárom.

Komolyan mondom, egyre inkább tetszik a gerillakampány. Olcsó, mindig beválik, pedig nem is néz ki annak. Egyetlen hátulütője, hogy feltűnő, ha sokszor alkalmazzák egymás után. Most konkrétan a Showder szerkesztői. Vagy maga a Retekklub.

Elsőnek a hírhedt "Lendvai kontra szamárcsődör kontra Combino" beszólás érkezett, még februárban. Maga Sándor hangsúlyozta, hogy az előző adásba azért nem került be az ominózus fél perc, mert az RTL jogi osztálya aggodalmainak adott hangot. Két héttel később már nem problémáztak volna? Dehogynem, biztosan. Csak a nézettség mindenek felettisége megint a józan ész ellen vonult, és rövid küzdelemben győzött. Még azt is megkockáztatták, hogy az ORTT esetleg - sőt, biztosan - elmeszeli őket, viszont régóta tudjuk, hogy semmi nem vonz több embert a képernyő elé, mint az alábbi felirat:



Pláne főműsoridőben, másfél órán át. A két héttel későbbi adás pedig rekordokat döntöget, mert mindenki a visszhangra kíváncsi. A botrány részleteire, a hátterére, vagy egy újabb zsíros beszólásra. Végül csak figyelmeztetést kaptak, mégis elérték, amit akartak. Nem rossz, nem rossz.

Hasonló projekt lehetett most Tereskova. A Blikk szállította a hírt, miszerint botrány, közfelháborodás, lincshangulat, satöbbi. Ha így volt, ha nem, az emberek felkapják a fejüket, és máris vérszagra gyűl az éji vad, félmillióval többen nyomnak csütörtök este a Retekklubra, mint azt rendesen tennék. Még a műsor intrója is botrányos beszélgetést ígér, nő az adrenalin, izzad a tenyér, közeleg a skandallum. És mi jön? Egy olyan konszolidált beszélgetés, amelyben maximum a hölgy frizurája vágja ki néhány mesterfodrász biztosítékát. A producer persze azt nyilatkozta múlt héten, hogy megvizsgálják, mi maradhat, és mi nem. Jelentem, a kritikus részekből semmi. De a trükk bevált.

Félreértés ne essék, alapvetően bírom Sándort és a műsorát, bár akadnak néha kihagyható poénok. Nem is rá jellemző ez a zsiványtempó, inkább a kereskedelmi bulvárra. Ki tudja, lassan a Híradót is égő panelházak romba dőlésével fogják felkonferálni, legfeljebb menet közben derül ki, hogy valójában tataroznak.