Na igen, akad némi erotikus felhang a címben. De még mielőtt az ifjú apukák az ORTT 18-as karikáit vizionálva küldenék ki csemetéiket a szobából, hogy aztán remegő ujjakkal fordítsák pár kattanással maguk felé a netscrollt, folytatom.

Habár az utóbbi időben egyre távolabbinak érzem magamtól a teljes totalcar-univerzumot, még mindig elég gyakran keveredek oda. Ma például a Citroen C4 1.6 VTi tesztjére, ahol az alábbi véleményt olvastam:

"Különösen veszélyes a duda, amit nem a mozdulatlan rész közepére tettek, hanem az aljára, egy vékony csíkra. Itt persze még mindig jobb helyen van, mint a régebbi francia autókon, amelyekben az indexkar csúcsán lévő gombot kellett megnyomni. Sajnos vészhelyzetben továbbra sem tudunk ösztönösen rátenyerelni, hanem keresni kell."

Annyira meglepett ez az okfejtés, hogy szinte nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy az ember, nos, az egy tanulékony fajta. Hozzászokik sokmindenhez, így például ahhoz is, hogy az általa használt autóban hol talál különféle kapcsolókat. Esetünkben a dudát. A többség ugyanis nem újságíró, azaz nem hetente más autóval vakítja a szomszédokat. És ha valaki hónapokig-évekig használja ugyanazt a kocsit, úgyis ösztönösen oda fog nyúlni, ahol a kürtkapcsoló ténylegesen elhelyezkedik. Hogy a kormány közepén, küllőjén, alján, vagy az indexkar végén - tökmindegy.

Én például nem is az index, hanem a világítás kapcsolójának végét tartom az ideális helynek. Mert mióta az eszemet tudom, az ott van, annak ott a helye. És egy pillanatig nem kell gondolkoznom, hogy hol keressem, ha szükség van rá. Véletlenül pedig még egyetlenegyszer sem tenyereltem bele. Ellentétben a kormányra helyezett dudával, az egyik legszerencsétlenebb dologgal a világon. Máig előttem van, ahogy pár éve éjjel 11-kor ismerősünk Cordobájával tértem haza. Ráfordultam a kocsibejáróra, kinyitottam a kaput, a garázst, majd a megszokott mozdulattal visszahuppantam, ajtó becsuk, váltó egyesbe, kéz a kormányra. Ebben a pillanatban egy éktelen sivítás tör keresztül a szuburbán éjszakán. Mi a bánat ez? Riasztó, immobilájzer, megkettyent a technika? Képtelenebbnél képtelenebb ötletek sorjáznak, míg végre leesik: a kormány jobbra tekert állapotában az alsó küllő került 10 órához, én pedig - a szomszédság őszinte örömére - telejbe markoltam. A következő napokban még egyszer sikerült egy szűk kanyarban csuklóval beleérnem, utána már csak balerinamozdulatokkal gépészkedtem. Nagybátyám Ladájára - bármennyire is jó gép a maga rusztikusságában - a tétel hatványozottan igaz.

De ami a leginkább fáj a cikkben: vészhelyzetben régesrégen a kormányt kéne tekerni és az illetékes pedálokat lenyomni, nem tülköléssel elcseszni a túléléshez szükséges drága századmásodperceket. Ha a cikk írójának ilyenkor tényleg az a legégetőbb gondja, hogy merre találja a dudát, ott gondok vannak, súlyosak. És hogy ez pont azon az oldalon jelenjen meg, amely elég régóta próbál így-úgy biztonságos vezetésre nevelni...

P.S.: Ja, mindenkit köszönt a Szuburbán Szubkultúra 2009.