Nos, reményeim szerint a mai nappal vége a vizsgaidőszakomnak. (Kopp-kopp-kopp.) Ennek örömére - és mivel december óta nem láttam rendes filmet egyhuzamban - megnéztem az Amerikai gengszter című alkotást. Annak ellenére, hogy kegyetlen dolog ilyen hosszú filmet egyhuzamban végigülni egy moziszéken, érdemes volt rászánni a két és fél órát, mert igen jól sikerült műről van szó.
A sztori nagyon nagy vonalakban a Scarface-t juttatta eszembe, mindkettő lényege egy maffiavezér felemelkedése, tündöklése és bukása. Itt viszont nem a nap- és neonfényes Miamiból kapunk helyzetképet, hanem a hetvenes évek New Yorkjából, Harlem kellős közepéből. Két szálról indul a történet: van egyrészt a kimúlt nagyfőnök helyét átvevő hűséges sofőr, Frank Lucas, aki Tony Montana mintájára egy bitang nagy és erős kábszerhálózatot épít ki a városban. A másik vonulat a veszedelmesen tisztességes rendőr, Richie Roberts, akinek - természetesen - a családi élete romokban, de legalább kitartóan üldözi a Kék Varázs nevű kábszer terjesztőjét, ami merő véletlenségből épp Lucas bandája. A film egyébként valós történeten alapul. Szívesen lelőnék néhány meglepő részletet, de nem teszem. Tessék megnézni.
Hangulatában nagyon erős a mű. Óriásiak az utcaképek, jól válogatták a zenéket, de ami igazán nagyot üt, az a szereplők megjelenése. Barna bőrzakók, kockás nadrágok, nagylencsés Ray-Ban napszemüvegek, ijesztő frizurák és arcszőrzetek, de nem röhejesen, csak amilyen valójában volt a korszak. Számomra tökéletesen idézi bármely Kojak-epizód világát.
Aztán ott vannak a szereplők. A maffiavezért Denzel Washington alakítja, a tőle megszokott ügyességgel, igazán hitelesen. Rendőrünk, Russel Crowe szintén jó formában van, nagyon jól áll neki a "hetvenesévekbelinyújorkizsaruvagyok"-stílus, de megemlítendő még Armand Assante, Cuba Gooding Jr. és Josh Brolin is különböző sötét alakok kiváló megformálóiként. A rendező pedig az a Ridley Scott, aki a Szárnyas fejvadászt is jegyzi.
Erős opuszt hozott össze, mindenképpen és feltétlenül ajánlom a maffia-, banda- és zsarufilmeket kedvelőknek, főleg, ha egy kis retróhangulatra van szükség. Nálam bevált.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.