HTML

szuburbán szubkultúra

Élet, világ, autóbuzéria, audio-, video- és papíralapú kultúra, meg ami menet közben eszembe jut. Mindez az én szemszögemből, csak itt, csak most, csak Neked. És a magam örömére.

Tessék választani!

RSS, ha használod

2007.10.07. 10:15 volante

Emtíví és Nyúpetőfi

Zajlik itthon a médiaélet, ez tagadhatatlan. Gyulai Balázs szavaival élve: kétségtelen tény. Az elmúlt években több tárgyból is sikerült megtanulnom, hogy a frekvenciakincs a szűkös javak listáját gyarapítja, ezért kell szigorú állami kontroll alatt tartani. Ehhez képest egy-egy új ötletnek mindig akad hely.

A héten például beröffentették a hángérien MTV-t. Ezt is megértük. Komolyan, ha másnak nem jutott volna eszébe, én kértem volna. A Viván még nincs elég gagyi zene, egyszer ezt is alul kell múlni, hát itt a lehetőség, hadd szóljon. Már a közép-európai adásnak sem voltam odaadó rajongója, talán azért, mert a folyamatosan fel-, majd a süllyesztő irányában eltűnő, azonos klisékből építkező ámerikai árenbí-sztárok közé hetente egyszer betévedt egy-egy értékelhető előadó is. A hazai változat ennél annyival tud többet, hogy akár az itthon szintén tömegével váltakozó, Lajkapapa-szerű nyóckeres reppereknek és a Vaksi vs. Bráner-stílusnak is teret adhat. Azért az, hogy Ákos indította útjára az adást, ad némi reményt a jövőre nézve.

A másik változás, ami nemrég érte a médiapiacot, az a Magyar Rádió teljes átszervezése és a körülötte kavarodott irdatlan vitasorozat volt. Ezen belül is a sokak által Nyúpetőfinek címzett MR2 - Petőfi Rádió gerjesztette a balhé legnagyobb részét. A vaskalapos rádióhallgatók szerint ugyanis stílusában már majdnem kereskedelmi, ráadásul zenei adóból van egy rakat, minek még egy. Ugyanők nyilván fejbevágnának azzal a billentyűzettel, amellyel az alább következőket írom, de mégis úgy vélem, az új struktúra eléggé telitalálat. Nagy vonalakban mindenképp.

A korábbi rendszerben ugyanis nem volt sok értelme párhuzamosan működtetni a Kossuthot és a Petőfit, mivel nagyrészt ugyanannak a - nyugdíjas és majdnem nyugdíjas - rétegnek szóltak. Most végre sikerült arculatot adni mindhárom MR-hullámhossznak. A komolyzenére hangoltak számára továbbra is ott a Bartók, a hardcore közszolgálatiságra vágyókat tárt karokkal várja a Kossuth, miért ne nyithatna a harmadik műsorfolyam az egy-két generációval fiatalabbak felé? Ki mondta azt, hogy egy közszolgálati rádió nem lehet népszerű? Miért lenne kötelező ezeknek a frekvenciáknak szürke öltönyt és SZTK-szemüveget öltve kizárólag vakbélműtét-komolyságú műsorokkal és a vízállásjelentéssel szórakoztatnia a hallgatóságot? Pontosabban azokat, akik még nem menekültek el. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a Médiatörvény II. fejezet B) része alatti műsorszolgáltatók hallgatottsága-nézettsége a béka hátsójához konvergáljon. A Petőfin végre zene van, ráadásul a jobbik fajtából, folyamatosan hallgatható, nem kell folyton a tunert birizgálnom. És magával hozta a közszolgálati rádiók legnagyobb előnyét: 6 percnél több reklámot nem sugározhat egy műsorórában sem, sőt, a napi átlag nem haladhatja meg az 5 percet. Ezt a trükköt egyik kereskedelmi sem tudja / akarja utána csinálni.

A most megszűntetett régi műsorokat pedig persze, hogy sajnálja az ember, de tudomásul kell venni, hogy ami negyven éve népszerű volt, az ma már nem feltétlenül érdekli a többséget. Gondoljunk csak arra, hogy milyen lenne még most is a Szomszédokat nézni, Etus népnevelő megjegyzéseivel. Na ugye.

3 komment

Címkék: rádió kultúra tévé emtíví mr2 petőfi


A bejegyzés trackback címe:

https://volante.blog.hu/api/trackback/id/tr8188513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tommi 2007.11.05. 20:40:09

A Kabarécsütörtököt meg a Csúcsforgalom c. műsort sajnálom...

volante · http://volante.blog.hu 2007.11.05. 23:10:51

A Csúcsforgalmat nem ismertem, a Kabarécsütörtököt viszont régen szerettem. Aztán sajnos ott is ereszkedett a színvonal, egyre kevésbé tudtak újat és nívósat hozni. Ennek ellenére ez az a műsor, amit más struktúrában átmentettem volna a Kossuthra.

Tommi 2007.11.06. 12:05:16

Kabaré van szombat délelőtt 11kor egy órányi... De hát az semmi...
süti beállítások módosítása