A film, amire gyakorlatilag megfilmesítésének híre óta türelmetlenül vártam, és a poszt, amit egy korábbi bejegyzésben ígértem, végre valahára megérkezett. Láttam, megírtam, olvassátok.

A Max Payne-ről van szó. Annak a játéknak a filmes átiratáról, mely irgalmatlan noir hangulatával, zseniális történetével és - nem mellesleg - a maga idejében szép grafikával ragasztotta gép elé a gamerek színvonalra fogékonyabb részét. Sőt, a hozzám hasonló, gamernek azért nem nevezhető egyedeket is. Anyagilag nem volt túl sikeres játék, mégis sikerült kultikussá emelkednie.

Tudom jól, hogy nem szabad elolvasni előre egy film kritikáit, különösen akkor, ha az ember nagyon várja az adott alkotást. Mégis megtettem. Szerencsétlen filmet és a főszereplő Mark Wahlberget agyba-főbe húzták a műértők, kiszámítható sztorira, gyenge színészi teljesítményre, eltúlzott látványra vagy épp - a játékhoz képest - túl kevés akcióra hivatkozva, így eleve nem túl magas elvárásokkal ültem be tegnap. Rögtön most agyon fogom csapni a poént, nyilván én vagyok kevésbé szaki, biztos nem látom azt, ami mások számára egyértelmű, de nekem ez a film alapvetően tetszett.

Aki még meg akarja nézni, az ennél lejjebb ne is olvasson, több spoiler lesz itt, mint egy tuning-Zsigulin.

A történet. Na igen, Max Payne-fanként ez a pont zavar a leginkább. Az angol erre azt mondaná, hogy "loosely based on", ennél jobb kifejezést pillanatnyilag nem találok rá. A kerettörténet nagyrészt az eredeti, de rengeteg ponton belenyúltak, a sztori csak valamelyest emlékeztet az eredetire, aminél azért több kellett volna. Például Max nem a Cold Case Unit, hanem a DEA nyomozója, aki beépül az alvilágba, hogy azok nyomára akadjon, akik megölték a családját. A leginkább érthetetlen viszont, hogy a főellenség miért B. B. Hensley karaktere lett Nicole Horne helyett? Ötvenes nőn nem szabad bosszút állni egy filmben? Esetleg a stáblista után elrejtett utalás szerint a II. részben fognak rajta revansot venni?

A másik, ami különös, hogy sok szereplő eltűnt (Vladimir Lem, Vinnie Gognitti), mások valamiért beleíródtak (Jason Colvin, Christa Balder - utóbbi gondolom csak Nelly Furtado kedvéért), ami viszont a legfurább, hogy sokan erősen megváltoztak:

1) B. B. Hensley valójában középkorú nyomozó, akit az Aesir megveszteget, nem pedig nyugdíjas atyai jóbarát, mellesleg biztonsági főnök a Csúnya Cégnél;

2) Jim Bravura idősebb fehér férfi, és nem a harmincas Ludacris, ezenkívül nem a Belső Ellenőrzés nyomozója, hanem Max főnöke;

3) Mona Sax NEM OROSZ! Sokkal inkább olasz, ha más nem, a Mona Lisa elárulja, a húga ugyanis Lisa Sax, nem Natasha.

Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy tetszett a sztori. Sokan kifogásolták a kiszámíthatóságot, amit pontokon ugyan én is éreztem, de annyira megcsavarták az eredeti történetet, hogy mindig akadt, ami meglepjen. Az sem zavart különösebben, hogy a játék magvát kitevő leszámolást a film második felébe tolták, az eleje szerintem nagyon jó felvezetés volt az egész történethez. A noir hangulat pedig számomra benne volt.

Szereplők. Természetes, hogy én is azt vettem volna igazán jó néven, ha Timothy Gibbs és Kathy Tong bukkan fel a vásznon - ők azok, akik után a Max Payne 2-ben a karaktereket modellezték, és akik az átvezető képregényekben is feltűnnek. Ennek ellenére nem volt problémám Mark Wahlberggel sem, számomra hitelesen tudta hozni a megkeseredett nyomozót. Mila Kunis viszont nagyon nem nyerő: valamiért egyszerűen nem jön át. Nem olyan erős karakter, mint kellene lennie, az pedig csak ráadás, hogy az eredeti Mona egy végtelenül szexi nő, nem egy huszas éveinek közepén járó pöttöm kiscsaj, durcás vonásokkal. Beau Bridgesről viszont csak elismerően nyilatkozhatok, profin hozta a kétszínű "jóbarátot".

Látvány. Óriási. Komolyan. Majdnem tökéletesen sikerült filmre vinni azt, amit a játékban láthatunk - ami hiányzott, azt szerintem maga a képregényformátum adta hozzá. Többen kifogásolták az 1 db bullet time-ot, nekem viszont ennyi pont elég volt - ha ötször elsütik, nagyon vásári lett volna. Különösen jó a film közepi menekülés az Aesir épületéből. Egyedül a helikopteres jelenet hiányzott a végéről, pedig az milyen szép lett volna.

Zene. Szintén bitang, nem tudok rá mást mondani. A Roscoe Street-i jelenet különösen jó zenét kapott. Érdekesség, hogy nincsenek bevágott számok, kizárólag eredeti aláfestés szól. Bravó.

Összességében: mondhatjuk, hogy bejött. Nem pont úgy, ahogy vártam, de egészen kellemes 100 percet nyújtott, nyomokban ugyanis tartalmazott Max Payne-érzést, és olyankor ütött. Persze, lehetett volna sokkal jobban is, maradtak kiaknázatlan lehetőségek jócskán, mégsem érzem magam csalódottnak. Ha az eredeti, intravénás élményt akarom, hát újra végigtolom a játékot. Pontozni nem stílusom, aki elolvasta, levonhatja a következtetést.

P.S.: azért a Payne & Redemption-re továbbra is kíváncsi vagyok.