"Living a law just short of delusion
When we fall in love there's confusion
This must be the place I waited years to leave"

Pet Shop Boys - This Must Be the Place I Waited Years to Leave

Már a vizsgaidőszak elején elhatároztam, hogy ez az idézet fog állni annak a bejegyzésnek az élén, melyben hatalmas elánnal bejelentem országnak-világnak, hogy a jogtudományok doktorává avattak. Nos, az idézet ott vigyorog, tehát ma délelőtt 10 óta hivatalosan is

a jogtudományok doktora vagyok.

Igen, az angolosok már kitalálhatták, a címe miatt esett a PSB szerintem máig legjobb számára a választás. Az elmúlt hónapokban ugyanis más vágyam sem volt, csak elhúzni az ELTE-ről. Minél előbb, annál jobb. A ZV-időszak volt az oka, persze, és ilyenkor az emberben felgyűlik öt év minden kínlódásának, minden végigtanult napjának és éjjelének, minden félresikerült vizsgának az emléke... nem hiszem, hogy bárki másképp érzett volna.

Aztán ugyanez az ember az utolsó vizsga utáni három hétben rájön, hogy mégsem akar menni. Mert élete egyik legjobb szakaszát hagyja maga mögött azzal, hogy átveszi a diplomát, és kilép a kapun. Öt évet az életéből, a fiatalságából. Öt olyan évet, amelyre minden szívás ellenére boldogan, vagy éppen keserédes nosztalgiával fog emlékezni.

A legnagyobb baj, hogy nincs harmadik út. A Yes és a No mellett nincs Cancel, sőt, tulajdonképpen No sincs: ha megvan minden, menni kell. Az emlékek visszahúznak, de csak egy darabig; utána úgyis győz a kalandvágy, hív az ismeretlen, az új, győz a felfedező ösztön.

Szóval mégis ott tartunk, hogy ez az a hely, amelyet évekig vártam, hogy elhagyhassak. De már más értelemben. Az élet egy fejezete lezárult, hogy egy új kezdődhessen. Talán Fekete István mondta: ha nem múlna el az, ami jó, hogyan következhetne a még jobb?

Előre az ismeretlenbe.