Minden kornak és minden körnek megvan a maga ikonikus-sztereotipikus járműve. Az ötvenes évek amerikai jampeceit rózsaszín Cadillac-kel, a hazai lomtalanító szabadcsapatokat rogyásig pakolt ezerkettes Zsigával társítjuk - de ezek eltörpülnek a legdurvább közhely mellett.

Kilencvenes évek közepe, Budapest-Kijev-Moszkva tengely, "vállalkozó" fedőnevű tarkopasz-fukszos kolosszus, Gengsztermerci.

Utóbbit ismerjük Bálnamerciként is, leánykori neve S-Klasse, a gyáriak körében W140. A valaha létezett legbasáskodóbb autó. A múlt évtized - benne a Fenyő-gyilkosság - pedig olyan erővel égette reflexeinkbe a fenti kombinációt, hogy azt semmilyen CIA-s agymosás és KGB-s vallatási módszer nem tudná törölni. Éppen ezért volt különösen félelmetes az, amit tegnapelőtt láttam.

Igazából szerencse, hogy a BKV-n ért a sokk, minden más esetben valahol koppantam volna. Esélyem se volt a telefonomért nyúlni, annyira letaglózott. Sosem láttam Gengsztermercit metál-világoskékben. Vonóhoroggal sem. Trélert húzva meg végképp nem. Eddig. Most először nem szólalt meg a fejemben a Gangsta's Paradise. Így múlik el a világi dicsőség?

Így.