Négy évvel ezelőtt, a csopaki gólyatábor zöld gyepén királykék pólóban ülve hihetetlenül távolinak tűnt. Semmiképp sem közelibbnek, mint a jövő század. Most aztán itt van, teljes valójával áll előttünk. Avagy velünk szemben.
Ma - remélem - az utolsó évem kezdődött az ELTE ÁJK falai között.
Nem lesz egyszerű. A szokásos félévi kollokviumok mellett egy szakdolgozat, valamint egy ötfogásos záróvizsga a menü. Ha csak rágondolok, megemelkedik a pulzusom - bár ezzel szerintem a többség így van. Írj egy 70 oldalas dolgozatot, vágj be néhány ezer oldalt, mi az neked, muhaha. Aztán viszont eszembe jut, hogy mintha már több jogászt is láttam volna életemben. Mások is befejezték már az egyetemet, sok dr. előnevű egyén lézeng szerte a világon. És a többség nem az ecserin vette platóról a diplomáját.
Szóval meg lehet csinálni. Csak akarni kell, a többi meg szerencse dolga. Úgyhogy azt kívánom a többi végzősnek, amit az angolszász tengerészek egymásnak:Ma - remélem - az utolsó évem kezdődött az ELTE ÁJK falai között.
Nem lesz egyszerű. A szokásos félévi kollokviumok mellett egy szakdolgozat, valamint egy ötfogásos záróvizsga a menü. Ha csak rágondolok, megemelkedik a pulzusom - bár ezzel szerintem a többség így van. Írj egy 70 oldalas dolgozatot, vágj be néhány ezer oldalt, mi az neked, muhaha. Aztán viszont eszembe jut, hogy mintha már több jogászt is láttam volna életemben. Mások is befejezték már az egyetemet, sok dr. előnevű egyén lézeng szerte a világon. És a többség nem az ecserin vette platóról a diplomáját.
Fair winds and following seas.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Annácska 2007.09.15. 18:02:38