Élet, világ, autóbuzéria, audio-, video- és papíralapú kultúra, meg ami menet közben eszembe jut. Mindez az én szemszögemből, csak itt, csak most, csak Neked. És a magam örömére.
Ma reggel, egészen pontosan 9:42-kor megjelent egy poszt a Velveten, amely arról értesítette a nagyérdeműt, hogy nekiszaladt egy gyalogos a villamosnak. Nem az első, nem is az utolsó a város történetében, simán átsiklanék felette. Mondom, -nék. Ha nem lettem volna az illetékes villamoson.
8:30 CET. Buddha nyugalmával állok a Combino második ajtajánál, fülemben diszkrét zene, hasonlóan diszkrét bámészkodásom közben éppen "A villamos esetenként hirtelen fékez. Kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!" feliratot olvasom az ajtó felett. Na, pontosan ebben a pillanatban haraptak a fékek a kerekekbe, és az előttem álló néni hatalmas szerencséje, hogy szót fogadtam a BKV-nak, különben olyan dinamikusan szakadok a nyakába, amire szavak nincsenek. Megállunk. Mindenki a másikra pislog, valaki félszegen felveti, hogy esetleg elgázoltunk valakit. Aztán a vezető megkér, hogy hagyjuk el a villamost. Éljen.
A villamos előtt senki, alatta senki, se vér, se testrészek. Hála Istennek, filmen is utálom a horrort, nemhogy a valóságban. Egy pasas ül a járdaszegélyen, erősen fogja a fejét, körülötte egy "mentők" feliratú férfi sürgölődik, miközben egy bordó Nubirából vesz elő cuccokat. Gondolom, tényleg mentős volt, és épp munkába ment. Ezt hívják a szakzsargonban máknak. Meg azt, hogy emberünk a villamos jobb oldalát találta el, és nem elé, majd alá került.
Nem értem az ürgét. Olyan előfordul, hogy valaki nem veszi észre a villamost, ha jön. Emberünk viszont nekiment. Most komolyan, nem tűnt fel, hogy ott van? Az a szép sárga valami, ami hol homokzsákokat, hol embereket visz keresztül a városon? Az a Combino, ami akkora, hogy valójában elővárosi vonat? Az ott nem futurista dísztárgy, az közlekedni szokott. Néha még csönget is picit. Ekkora volt a reggeli szürkület? Vagy a sietség? Néztem már el én is dolgokat, de életemben nem rohantam még annyira sehová, hogy ne tűnjön fel egy komplett villamos.
Félre ne értsen senki, nem akarok szájhősködni. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkit érhet baleset. Az egészben pusztán az a dühítő, hogy ennyire bambának lenni művészet. És ezzel sikerült a város - meg állítólag Európa - legforgalmasabb villamosvonalát a reggeli csúcsban 43 percre megbénítani.
Kedves Olvasóimnak - mind a háromnak, max. négynek - nyilván feltűnt, hogy a Szuburbán Szubkultúra néhány hétre elhallgatott. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy ismét a dolgozó osztály sorait erősítem, immár tényleges ügyvédjelölti minőségben. Eme elfoglaltsággal szabadidőm és vele bloggerkedvem is drasztikus csökkenésnek indult, amit azonban a dolog természetéből adódóan egy cseppet sem bánok. Viszont az elmúlt hetekben többször jártam a Kamarában, amelynek ügyfélszolgálatán az alábbi felirat szinte kényszerített, hogy megörökítsem, és most mindenki örömére közzétegyem:
És akkor most hunyja be mindenki a szemét, és képzelje el ugyanezt négyezer-valahányszáz budapesti ügyvéddel.
A film, amire gyakorlatilag megfilmesítésének híre óta türelmetlenül vártam, és a poszt, amit egy korábbi bejegyzésben ígértem, végre valahára megérkezett. Láttam, megírtam, olvassátok.
A Max Payne-ről van szó. Annak a játéknak a filmes átiratáról, mely irgalmatlan noir hangulatával, zseniális történetével és - nem mellesleg - a maga idejében szép grafikával ragasztotta gép elé a gamerek színvonalra fogékonyabb részét. Sőt, a hozzám hasonló, gamernek azért nem nevezhető egyedeket is. Anyagilag nem volt túl sikeres játék, mégis sikerült kultikussá emelkednie.
Tudom jól, hogy nem szabad elolvasni előre egy film kritikáit, különösen akkor, ha az ember nagyon várja az adott alkotást. Mégis megtettem. Szerencsétlen filmet és a főszereplő Mark Wahlberget agyba-főbe húzták a műértők, kiszámítható sztorira, gyenge színészi teljesítményre, eltúlzott látványra vagy épp - a játékhoz képest - túl kevés akcióra hivatkozva, így eleve nem túl magas elvárásokkal ültem be tegnap. Rögtön most agyon fogom csapni a poént, nyilván én vagyok kevésbé szaki, biztos nem látom azt, ami mások számára egyértelmű, de nekem ez a film alapvetően tetszett.
Aki még meg akarja nézni, az ennél lejjebb ne is olvasson, több spoiler lesz itt, mint egy tuning-Zsigulin.
A történet. Na igen, Max Payne-fanként ez a pont zavar a leginkább. Az angol erre azt mondaná, hogy "loosely based on", ennél jobb kifejezést pillanatnyilag nem találok rá. A kerettörténet nagyrészt az eredeti, de rengeteg ponton belenyúltak, a sztori csak valamelyest emlékeztet az eredetire, aminél azért több kellett volna. Például Max nem a Cold Case Unit, hanem a DEA nyomozója, aki beépül az alvilágba, hogy azok nyomára akadjon, akik megölték a családját. A leginkább érthetetlen viszont, hogy a főellenség miért B. B. Hensley karaktere lett Nicole Horne helyett? Ötvenes nőn nem szabad bosszút állni egy filmben? Esetleg a stáblista után elrejtett utalás szerint a II. részben fognak rajta revansot venni?
A másik, ami különös, hogy sok szereplő eltűnt (Vladimir Lem, Vinnie Gognitti), mások valamiért beleíródtak (Jason Colvin, Christa Balder - utóbbi gondolom csak Nelly Furtado kedvéért), ami viszont a legfurább, hogy sokan erősen megváltoztak:
1) B. B. Hensley valójában középkorú nyomozó, akit az Aesir megveszteget, nem pedig nyugdíjas atyai jóbarát, mellesleg biztonsági főnök a Csúnya Cégnél;
2) Jim Bravura idősebb fehér férfi, és nem a harmincas Ludacris, ezenkívül nem a Belső Ellenőrzés nyomozója, hanem Max főnöke;
3) Mona Sax NEM OROSZ! Sokkal inkább olasz, ha más nem, a Mona Lisa elárulja, a húga ugyanis Lisa Sax, nem Natasha.
Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy tetszett a sztori. Sokan kifogásolták a kiszámíthatóságot, amit pontokon ugyan én is éreztem, de annyira megcsavarták az eredeti történetet, hogy mindig akadt, ami meglepjen. Az sem zavart különösebben, hogy a játék magvát kitevő leszámolást a film második felébe tolták, az eleje szerintem nagyon jó felvezetés volt az egész történethez. A noir hangulat pedig számomra benne volt.
Szereplők. Természetes, hogy én is azt vettem volna igazán jó néven, ha Timothy Gibbs és Kathy Tong bukkan fel a vásznon - ők azok, akik után a Max Payne 2-ben a karaktereket modellezték, és akik az átvezető képregényekben is feltűnnek. Ennek ellenére nem volt problémám Mark Wahlberggel sem, számomra hitelesen tudta hozni a megkeseredett nyomozót. Mila Kunis viszont nagyon nem nyerő: valamiért egyszerűen nem jön át. Nem olyan erős karakter, mint kellene lennie, az pedig csak ráadás, hogy az eredeti Mona egy végtelenül szexi nő, nem egy huszas éveinek közepén járó pöttöm kiscsaj, durcás vonásokkal. Beau Bridgesről viszont csak elismerően nyilatkozhatok, profin hozta a kétszínű "jóbarátot".
Látvány. Óriási. Komolyan. Majdnem tökéletesen sikerült filmre vinni azt, amit a játékban láthatunk - ami hiányzott, azt szerintem maga a képregényformátum adta hozzá. Többen kifogásolták az 1 db bullet time-ot, nekem viszont ennyi pont elég volt - ha ötször elsütik, nagyon vásári lett volna. Különösen jó a film közepi menekülés az Aesir épületéből. Egyedül a helikopteres jelenet hiányzott a végéről, pedig az milyen szép lett volna.
Zene. Szintén bitang, nem tudok rá mást mondani. A Roscoe Street-i jelenet különösen jó zenét kapott. Érdekesség, hogy nincsenek bevágott számok, kizárólag eredeti aláfestés szól. Bravó.
Összességében: mondhatjuk, hogy bejött. Nem pont úgy, ahogy vártam, de egészen kellemes 100 percet nyújtott, nyomokban ugyanis tartalmazott Max Payne-érzést, és olyankor ütött. Persze, lehetett volna sokkal jobban is, maradtak kiaknázatlan lehetőségek jócskán, mégsem érzem magam csalódottnak. Ha az eredeti, intravénás élményt akarom, hát újra végigtolom a játékot. Pontozni nem stílusom, aki elolvasta, levonhatja a következtetést.
Jó fél évvel korábban már írtam a youtube-os rajongói alkotásokról, melyek kedvenc sorozatok kedvenc pillanataira vagy szereplőire épülnek, jellemzően valamilyen téma vagy hangulat szerint. Akkor MacGyver volt az áldozat, most viszont a Naval Criminal Investigative Service (gy.k. NCIS) egyik alkalmazottjáról szóló snitteket élvezhetünk a The Offspring örökbecsű szerzeményével aláfestve.
A Wikipedia valamiféle felmérést készít. Nos, ebbe én gyanútlanul belesétáltam, és az alábbi kérdésnél csak a "male" automatikus bekattintása után vettem észre a harmadik opciót:
"Á, dehogy!", kiáltaná Levente Péter és Gryllus Vilmos a gyerekekkel együtt, és igazuk is lenne. Egy magamfajtának az ilyen zarándoklat egyfajta szent kötelesség, az pedig már csak kísérő jelenség, hogy ezek után a Legendát is OT-s rendszámmal szeretném végiggördíteni a városon, röpke 11 év múlva (aki egyébként a hétvégén két nap alatt 650 km-t röhögve tett magáévá).
A teljesség igénye most zárójelbe kerül, igazságtalan módon fogok kiemelni néhány autót, pedig mindegyikért odáig s vissza voltam. Összefutottam például rögtön kettő (!) Jensen Interceptor Convertible-lel, amiből összesen 267 példány készült:
Voltak még olaszok:
Franciák:
Németek:
Japánok:
Amerikaiak:
Oroszok:
És ez még csak a jéghegy csúcsa. Nem is csúcsa, legfeljebb egy összekapart hógolyó. Fantasztikus kiállítás volt, egy valódi időutazás.
Ez a felvétel pusztán egy lenne a sok közül, ha nem ugyanezen a héten robbant volna Michael Jackson pedofilbotránya, és ennek örömére az énekes, Bernard Sumner nem módosított volna kissé a második versszak szövegén:
"When I was a very small boy
Michael Jackson played with me
Now that we've grown up together
He's playing with my willy."
Hál'Istennek volt valaki, aki nem felejtette otthon a kameráját.